Köszöntő

Kedves Olvasónk!

Nagy örömünkre szolgál, hogy látogatásoddal megtiszteled oldalunkat, és reméljük a jövőben is gyakran felkeresel majd minket.

Honlapunk, Facebook oldalunk és Youtube csatornánk azzal a céllal jött létre, hogy tájékozódási lehetőséget biztosítson azokról a dolgokról, amik itt történnek, velünk, körülöttünk, Isaszegen.

Hisszük, hogy a hangosan arcunkba üvöltő, állandó harcról és mindenfélék megvédéséről harsogó propagandával és az ezt szolgai módon sugárzó médiával szemben létezik bennünk, az emberekben az az igény, hogy csendes szóval valódi értékekről és teljesítményről halljunk.

Olyan világban szeretnénk élni, ahol az is számít, hogy mit teszel, az is, hogy mit ígérsz, de leginkább az, hogy hogyan élsz, és ezzel hogyan járulsz hozzá szűkebb és tágabb közösséged jobbá tételéhez.

Oldalaink szerkesztését az Isaszegi Április 6 Kör Egyesület tagjai és barátaik végzik.

Az Isaszegi Április 6. Kör 1989 tavaszán alakult civil szervezet. Április hatodika, az 1848-49-es szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjárata isaszegi csatájának emléknapja. A tagság a név választásában is jelezni kívánta a lakóhelyhez való kötődést, a lokálpatrióta szellemiség erősítését.

Célja a helyi közéletben való aktív részvétel, elsődlegesen az isaszegi történelmi, kulturális és népi hagyományok őrzése, ápolása, értékeink védelme és a lakóhely fejlődésének elősegítése. Fontosnak tartja az isaszegi származású és kötődésű, illetve a huzamosabb ideje itt élő, a településért dolgozó, szakmai és erkölcsi előéletük alapján elismerésre méltó személyek támogatását a helyi közéletben.

Az egyesület együttműködik minden állami, társadalmi és gazdálkodó szervezettel, egyesülettel és szövetséggel, amely segíti eredményes működését és céljainak megvalósítását.

Szeretnénk, ha minél többen elgondolkodnának azon, hogy mindannyiunk közös felelőssége valódi értékeink megőrzése, és új értékek teremtése. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy soha ne kelljen szüleink, nagyszüleink, gyerekeink, unokáink és főleg önmagunk előtt szégyenkeznünk azért, mert hallgattunk, amikor szólni kellett volna, nem tettünk semmit, amikor tehettünk volna.